Posts

Fókusz csoport a kórházban

Image
Úgy látszik állandó rovatot képznek kórházi történeteim Szingapúrból, de ezalkalommal nem mint paciens jártam meg az intézményt. Illetve dehogynem, csak éppen nem gyógyítandó beteg, hanem visszajelzést adó beteg minőségben.  Mivel három hónapon belül páciensként és hozzátartozóként is interakcióba kerültem a helyi Alexandra nevű kórházzal, ezért bekerültem egy statisztikai mintába, és felkértek arra, hogy szombat reggel vegyek részt egy fókusz csoport beszélgetésen. Magam számtalan fókusz csoport beszélgetsét szerveztem már, és tudom milyen nehéz összehalászni az interjúalanyokat. Azonnal igent mondtam, meg hát mondanivalóm is volt, hiszen a lányommal gyakorlatilag törzsvendégnek számítunk.  Egy ügynökség bonyolította a szervezést, akik ezzel foglalkoznak és láthatóan nem bízták a véletlenre. Felhívtak először, kb. egy héttel előtte, utána pár naponta rám írtak Whatsapp-on (itt mindenki a Whatsapp-ot használja, a kormány, meg a hivatalok is azon keresztül kommunikálnak) és pén...

The populism fell on its face again in Estonia.

Image
 Estonia's progressive, liberal (which is not a curse word there) center-right party (Reform) won big in the 2023 Estonian parliamentary elections. In the typically diverse party spectrum, Reform captured 31% of the votes, which is enough to secure 33 seats in the 101-member parliament. It is worth noting that in Estonia, math rules, as with 31% of the vote, one can obtain around 30% of the seats. The following populist far-right party (EKRE) received only half as many votes, at 15.8%, which will likely translate to 17 seats. All other parties (six parties entered the parliament) received fewer votes. In accordance with Estonian political traditions, intense coalition negotiations will now take place. The ruling and apparently re-elected Prime Minister of the Reform Party, Kaja Kallas, will now have to find a partner or partners with whom she can form a minimum of a 50+1 parliamentary majority. In Estonian political culture, there is a strong tradition of coalition negotiations. Th...

Fake it 'til you make it

Image
I'm not sure how to translate this sentence from the title into Hungarian: "Lie until it becomes true?" It's not accurate because it resembles more the communication style of Fidesz ( the ruling political party in today's Hungary ), which suggests that if something is repeated frequently and intensely enough, it becomes ingrained in people's minds and becomes true.  Unfortunately, this works. Jürgen Habermas' communication theory also emphasizes that interest groups should come up with unrealistically high demands because then they will meet in the middle and the middle will be higher the higher the original demand. This is exactly how a market (haggling) negotiation works as well. The lie, regardless of whether it is true or not, enters the communication space, appears on the map, cannot be ignored, one must react to it and just by doing so, it gets closer to the truth than if it had never been spoken. Let's recognize the psychology behind this. The d...

"Fake it 'til you make it"

Image
 Nem is tudom, hogy lehetne jól lefordítani ezt a címbéli mondatot magyarra. "Addig hazudj míg igaz nem lesz?" Nem pontos, mert ez inkább a Fidesz kommunikációs stílusára hajaz, miszerint ha valamit elég sokszor, elég töményen sulykolnak, az beleég az emberek fejébe, igazzá válik. Ez sajnos működik. Jürgen Habermas kommunikációs elméletében is felhívja a figyelmet arra, hogy azért érdemes például érdekvédelmi szervezeteknek irreálisan nagy követelésekkel előállniuk, mert akkor valahol középen fognak találkozni és az a közép annál magasabban lesz minél magasabb az eredeti követelés. Ez pontosan így működik egy piaci (kofa) alkudozásánál is. A hazugság, tekintet nélkül arra, hogy igaz vagy sem, bekerül a kommunikáció terébe, felkerül a térképre, nem lehet nem figyelembe venni, reagálni kell rá és már ettől közelebb kerül az igazsághoz mintha ki sem mondták volna. Vegyük észre ennek a pszichológiáját. A hazugság cáfolata már önmagában életben tartja a hazugságot, mert a szájára ...

Ismét pofára esett a populizmus Észtországban

Image
Észtország progresszív, liberális (ott az nem szitokszó) jobbközép pártja (Reform) nagyot nyert a 2023-as észt parlamenti választásokon. A jellemzően sokszínű pártpalletán a Reform a szavazatok 31%-át tudta a magáénak, ami a 101 fős parlamentben 33 mandátum megszerzésére elég. Vegyük észre, hogy az észteknél még a matek az úr, 31%-nyi szavazattal, 30% körüli mandátumot lehet szerezni.  Az őket követő populista szélsőjobb (EKRE) már csak feleennyi 15,8%-ot kapott, ami valószínűleg 17 mandátumra lesz elég. Minden más párt (6 párt jutott be a parlamentbe) ennél kevesebb szavazatot kapott. Az észt politikai hagyományoknak megfelelően most intenzív koalíciós tárgyalások jönnek. A Reform párt regnáló és a jelek szerint újraválasztott miniszterelnökének Kaja Kallas-nak most olyan partnert vagy partnereket kell találnia, akikkel meglesz a minimum 50+1 fős parlamenti többség.  Az észt politikai kultúrában a koalíciós egyeztetéseknek van nagy hagyománya. Nagyon hasonlít az a kultúra a h...

Alien

Image
Nem áll szándékomban ezt a blogot az én egészségi állapotomról szóló fórummá változtatni, de úgy látszik ez a téma most itt kering körülöttem.  Ahogy azt az előző bejegyzésben írtam, járok egy speciális konditermi edzésprogramra, hogy visszavegyen a privát biztosító a biztosításba a szívproblémáim ellenére. Most lesz két hónapja, hogy csinálom az edzéseket és hétfőn egy nagyon fura dolog történt.  Alig kezdtem el az egyik gyakorlatot, ami a hátamat hivatott erősíteni, az edző megállít, ijedten kérdezve "mi van a hátadon?".  Mivel én nem éreztem semmit, nem is értettem a kérdést. Elsőre azt gondoltam valami matrica otthonról, a lányom valami elszórt cucca ráragadt a pólómra. Esetleg valam egzotikus állat, pók vagy ki tudja mi jelent meg rajta. Mondom is neki, a súlyzókkal a kezemben 45 fokos szögben hasonfekve a padon, "semmi, ha van rajta valami szedd már le kérlek." Odajön az ujjával érzem, hogy gyengéden megnyomja a hátam, a bal lapockám környékén. "Egy hata...

Kiraktak a szingapúri egészségbiztosításból, aztán mégse

Image
Számomra a legnagyobb különbség az ázsiai és európai életem között (a klímát leszámítva) a nagy állami ellátórendszerek logikája és működése közötti különbség. Itt most elsősorban a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszerre gondolok.  Szakmailag eddig is tudtam, hogy a kötelező teljes lefedettséget nyújtó egészségbiztosítás szinte csak Európában létezik..  Most megint megengedem magamnak, hogy ne a társadalompolitikai ideológiák hanem a felhasználói élmény mentén közelítsek a témához. Mert engem is így ért, és habár a szakmám folytán elméletileg tisztában voltam az eltérő jóléti rendszerek különbözőségeivel, megélni azt a hétköznapokban teljesen más élmény.  Európa legtöbb országában, amikor az embernek van egy állandó bejelentett munkahelye, akkor azonnal van TB-je is, tehát egészségbiztosítása és nyugdíjmegtakarítása. Ha akarja, ha nem. (most a bejegyzés erejáig engedjük meg ezeket az elnagyolt leírásokat. A valóságban ez nem ilyen vegytiszta.) És azt se keverjük most ...