Posts

A vörös vonal

Image
Beleakadtam egy bejegyzésbe Komlós Jánosról. A színházigazgató, konferanszié, kabarészerző valamikori AVH-s kihallgatótiszt. Aki, egy nagyon...nagyon zavaró jelenség.  Ő Hofi Géza közvetlen főnöke, bizonyos értelemben a Hofi által alakított kisember (hétköznapi melós) karakterének kidolgozója (Hofival együtt dolgozták ki). Ő szerződtette és alkalmazta Hofi Gézát és ő indította el ezen a politikai kabaré vonalon.  Ez a legfájóbb pont. Hogy összekötődik Hofival. Nem tudom Hofi tudott-e a múltjáról. Tudnia kellett. Egy színházban mindenki mindent tud. A Mikroszkóp Színpadot 1967-ben alapította Komlós. Akkoriban szerződtette Hofit is. 13 évig együtt dolgoztak. Minden este összejártak. Az időszak végére igaz, megromlott a kapcsolatuk. Komlós halála után Hofi átment a Madách Kamarába, a stílusa is megváltozott, kritikusabb lett. Ez nem biztos, hogy Komlós miatt történt, (szerintem) Hofi a 80-as években már nem hitt a rendszerben (a 70-es években pedig igen).  Kavarognak bennem ...

Óvónéni

Image
 Ülök az uszoda padján, szárítkozom a hőségben Szingapúrban. Elég itt három-négy percet az árnyékban (még csak nem is a napon) ülni, hogy az ember megszáradjon, illetve pontosabban fogalmazva, hogy a víz helyét újra átvegye az izzadtság.  7-8 éves forma gyerekek, egy egész iskolai osztály, foglalják el a nagymedence két sávját. Maláj edző, színes napszemüvegben és szafari stílusú kalapban kiabálja az utasításokat. A gyerekek meg inkább rendetlenkednek.  - Azt mondtam, gyorsúszás. Kifelé mindenki a medencéből! Ahogy a gyerekek sorra engedelmeskednek, az edző folyamatosan kántál.  "Azért vagytok itt, hogy megszerezzétek a tanusítványt, nem azért, hogy szórakozzatok. Ha nem tudtok viselkedni, akkor nincs úszás. Akkor mehettek vissza az iskolába és majd elmondjátok a tanáraitoknak hogy viselkedtetek. Meg a szüleiteknek." Nyomja, megállás nélkül emelt hangon. A gyerekek még mindig sorra másznak ki a medencéből és leülnek a földre az árnyékban az edző elé. Az utolsó gyerek...

"30 éve így utazok..."

Image
Régóta készülgetek egy Malajziával foglalkozó bejegyzéssel, pontosabban egy az ottani irgalmatlan korrupcióról szólóval. Habár nem akarok Magyarországgal foglalkozni ez a cikk is erősen áthallásosan készül.  De most berobbant a bomba, és nem is Malajziában, hanem Szingapúrban. Olyan erővel, ami feleslegessé tesz minden áthallást, mert dübörög az egész történet.  A hazai (mármint magyar) jobboldal álom és mintaországában Szingapúrban ma kezdődött meg (az egyébként hónapok óta csak óvadék ellenében szabadlábon lévő) szállítási miniszter bírósági pere, amiben 27 vádpontban citálták bíróság elő, többek között korrupció és hivatali visszaélés vádjával.  Hónapokig ment a titkolódzás, nem lehetett tudni mivel vádolják az egyébként indiai születésű (és származású) minisztert és letartóztattak egy maláj illetőségű (etnika hátterét tekintve kínai) ismert üzletembert is, aki ingatlanban utazik és a nevéhez kötődik a Forma-1es futam Szingapúrba hozatala is. A letartóztatások éppen a ...

Hová lehet jutni a zsarolással?

Image
Nem túl messzire.  Írtam már egy párszor, hogy Magyarország azért nem nagy hír Szingapúrban, mert önsorsrontó idiótákért Dél-Kelet Ázsiában sem kell messzire menni. A napokban a brüsszeli zsarolás okán azonban többször bekerült a helyi hírekbe. Nem volt jó érzés látni, hogy Magyarország (és nem Orbán) azzal pörög a hírekben, hogy nyíltan zsarolja az Európai Uniót 10 milliárd eurós támogatást kicsikarva. Az itteni kommentárokban (azt hiszem a Politico-ra hivatkozva) az is elhangzott, hogy ez könnyen lehet, hogy az EU Bizottság vezetőinek állásába fog kerülni a jövő évi választáson. Azzal, hogy ilyen ócska trükkel sarokba lehetett őket szorítani azzal az alkalmatlanságukat bizonyították be. Ezt így fehéren-feketén olvasom a hírekben Szingapúrban.  Hogy kontextusba helyezzem ezt a megjegyzést, összeszedtem, hogy errefelé, hogyan kezelik az ilyen jómadarakat.  Malajzia és Indonézia, Szingapúr két közvetlen szomszédja tulajdonképpen a kezdetektől (az 1965-ös függetlenné válást...

Zágrábi történet

Image
Most már hónapok teltek el, hogy nem vagyok a Facebookon. Az egyik hatása, hogy nincs prompt elérés. Mármint nem lehet rámírni és persze én se tudok senkire csak úgy ráírni. Volt, aki megsértődött, volt, aki a LinkedInen akarta ugyanazt újraépíteni (nem posztolok és félévente egyszer ha válaszolok üzenetekre a Linkedinen. Szerintem azt is törölni fogom, a véleményem róla korábban megírtam . Van azonban, aki talán megértette mit szeretnék. Így tett egy horvát ismerősöm is Zágrábból, akivel ha jól számolom olyan 17-18 éve ismerjük egymást. Most írt egy hosszú e-mailt, arról, hogy hogy van, mik történnek vele.  Nagyon örültem neki, és jó volt olvasni a sorait. Azon gondolkodtam, hogy ennél már csak az lenne jobb ha kézzel írt levelet írt volna, ami Zágráb bélyeggel megérkezik postán, idegen illata van és én a lámpa alatt, hisz úgyis vettem az IKEA-ban egy meleg színű asztali lámpát, megírnám neki a választ. Időt, papírt, tintát szánva rá, még a postára is elballagva érte. Felugró thum...

A PISA eredmények értelmezései Észtországban és Szingapúrban

Image
A 2022-es PISA felmérések Európa számára döbbenetes eredményeket hoztak. A korábban éllovas északi országok eredményei rendre bezuhantak míg a NER megjelenése óta szabadesésben romló magyar teljesítmények inkább stagnálni látszanak. A magyar vonatkozásokról elég világos összefoglalást adott Radó Péter oktatáskutató . Én ezt a magam észt és szingapúri tapasztalataival kiegészítve szeretném egy tágabb összefüggésbe helyezni. Vettem a fáradtságot, hogy a magyar interpretációk mellett megnéztem Észtországban és Szingapúrban miképpen értelmezték a most megjelent eredményeket.  Észtország, ami a korábbi felmérések során nemcsak felzárkózott a finn eredményekhez, hanem legutóbb már túl is szárnyalta azokat, a 2022-es eredményeket egyértelműen visszaesésként értékelte azt kiemelve a szalagcímekben , hogy globálisan a korábbi harmadik helyről a negyedikre esett vissza. Az ő perspektívájukból tehát egy elit pozícióból való visszaesés történik. Amolyan győztesek, dobogósok kommunikációja ez,...

A kotta meg van írva

Image
Az előző bejegyzést azzal a gondolattal zártam, hogy habár manapság igyekszünk mindent a jog és az igazságosság dimenziójában értelmezni, az eseményeket ebben a mederben tartani vagy ide terelni, de valójában nem a jog és a törvények adják a történések fő kereteit, hanem ezer éves drámák, mítoszok, történetek.  Sokan beszélnek erről, sokfelől közelítve, én a magam útján járom körbe ezt a szerintem nagyon érdekes témát.  Egy pszichoterápiás csoporton találkoztam először ezzel a gondolattal. Ahhoz, hogy valaki segítő szakember legyen, főleg a pszichiátria területén, meghatározott számú órát kell eltöltenie önismereti csoportokban. Ezek egyszerre adnak lehetőséget arra, hogy az ember saját magával (főleg a korlátaival) tisztában legyen, másrészt betekintést enged a csoportok dinamikájába, azok pszichológiai működésébe.  Most nem akarom ezt a részét túlságosan részletezni, de ezen a területen tengernyi irodalma van annak, hogy a csoportok tulajdonképpen "kitermelnek" mintáka...