...és még annyit, hogy...

Ezt a bejegyzést eredetileg 16 éve, 2008 október 21-én írtam. Két évvel a NER megjelenése és öt évvel azelőtt, hogy elhagytam az országot. Mikor ezeket a régi írásaimat olvasom, lejátszódik bennem újra miért döntöttem úgy, hogy elmegyek.  Megvettem Tarjányi Péter könyvét és egy nap alatt elolvastam. Nem a lebilincselő kalandok vagy az olvasmányos stílus miatt. Bár ez utóbbiban nem olyan rossz a könyv. Ebben a műfajban nekem eddig a mélypont Veér András és szerzőtársa szcientológiát leleplező (?) könyvimitációja volt. Mint irodalmi alkotás inkább tűnt egy 12 éves gyerek cetligyűjteményének könyvkötésben. Ez egész olvasható, mintha egy nagyranőtt gyerek mesélne... Ezt a könyvet a félelem és az elővigyázatosság olvasatta el velem ilyen gyorsan. Az érzés nem új keletű. Tarjányi Péter abban az évben végzett Szentendrén, amikor én elkezdtem ugyanott tanulni ugyanazon a határőr szakon. Sok utalás van a könyvben a jugoszláv polgárháborúról, ami akkoriban tört ki, amikor még ott szolgáltam....

Jelentős szociális támogatásokat jelentett be a szingapúri kormány. Pontosabban az új szingapúri miniszterelnök, aki alig egy hónapja vette át az ország irányítását.  A "Major reset" of policies and mindset jelmondattal felvezetett intézkedések valóban nagy fordulatot jelentenek, elsősorban a lakosság támogatása terén.  Például eddig nem létezett munkanélküli segély/járadék az országban, a kormány az öngondoskodást preferálta és a továbbképzéseket, átképzéseket, elhelyezkedést segítő szolgáltatásokat támogatták inkább. Most maximum 6 hónap időtartamra havi $6000 támogatást kaphatnak azok, akik önhibájukon kívül (például leépítések következtében) elveszítik állásukat és csatlakoznak valamelyik átképzési programhoz illetve igénybe veszik karrier coach-ok szolgáltatásait. Havi $6000 az mai árfolyamon olyan 1,6 millió forint, és ha teljes összeget nézzük: $36000 az majdnem 10 millió (9,8 millió) forintnak megfelelő összeg. Az Szingapúrban is nagy pénz. (Update: időközben megjele...

Nagyon érdekes cikkeket olvastam az észt újságokban a minap azzal kapcsolatban, hogy érzékelhetően akadályozza a híres észt innovációs kultúrát és fejlődést a jelenlévő antikapitalista hangulat a társadalom egy részében.   Kicsit menjünk közelebb ehhez, mert szerintem magyarországi áthallásai is vannak/lehetnek a történetnek.  Kezdem azzal, hogy az egyébként jellemzően nem kapitalista szimpatizáns kultúrális antropológusok tollából jelent meg egy olyan kutatás, ami - saját várakozásaikkal ellentétben is - szinte már üldözött kisebbségként mutatta be a vállalkozókat.  Az antropológusokat ugye általában úgy ismerjük, mint akik kihaló félben lévő törzsek, helyi, őslakos kultúrák túléléséért aggódva mutatják be embereknek, csoportoknak az életét, vagy tudományos eszközökkel próbálják őket megérteni, leírni.  Van ennek egy urbánus változata is, ugyanilyen eszközökkel vizsgálnak modern településeken, akár nagyvárosokban különböző csoportokat, életformákat. Egy nagyon...

 Előfordul olykor, hogy afrikai keresztényekkel beszélek, akik a vallást nem csak a szó szoros értelmében halálosan komolynak tartják, hanem valamiféle viszkető késztetést is éreznek arra, hogy mindent megtegyenek, hogy más is ugyanígy gondolja. - Sajnállak igazából, hogy istentelenül élsz.  Hol emelt hangon, hol véget nem érő meggyőzéssel próbálnak rávenni arra, hogy a kereszténység az egyetlen igaz út, amit nekem is követnem kell. És a hangsúly a kell szón van.  Látszik, hogy olyan erős a mentális építmény, amibe bezárták magukat, hogy oda nem, hogy hozzáférés nincs, hanem nekem kell nagyon vigyáznom magamra, hogy az aggresszív energiáikkal ne söpörjenek el (ha beszívni nem tudnak).  Namost majdnem pontosan ugyanez az érzés fog el, amikor a magyar olimpiai érmek fixációját látom. Az már régen szembeötlöt, hogy nagyon kevés olyan országot ismerek amit így ellepnének az olimpiáról szóló hírek arra a pár hétre, amíg az tart. Ez ráadásul nem is amolyan népi kezdeményez...

Megyek le, délelőtt, olyan 11 óra magasságában az uszodába...és a házunk oldalában látom, hogy egy idős néni térdepel a fúben. Mellette a segítője, egy fülöp szigeteki, vagy indonéz asszony, kétségbeesetten integet, hogy menjek segítsek neki.  Az első gondolatom az volt, hogy elesett szegény, fel kell majd emelni. Már azon törtem a fejem, hogy miképpen fogom ezt megoldani. Most szedték le a rögzítést az eltört jobb csuklómról. Jobb volt, míg fent volt, az embereknek nem jutott eszébe segítséget kérni egy törött kezű szerencsétlentől. De most már megint épkézláb férfi lettem és le is csaptak rám. Igaz magamtól is odamentem volna, olyan csepp volt az a néni, bal kézzel is simán felemelem. Ez volt a terv. De mire odaértem hozzájuk kiderült nem őt, hanem a csatornafedelet kell majd felemelnem. Ugyanis a néni nem elesett, hanem letérdelt oda és tapodtat sem volt hajlandó elmozdulni, amíg ki nem halássza a csatornába esett 1 dollárosát. Ahogy itt mindenki, ők is kevert kínai és angol nye...

Én nagyon sokáig megengedő, sőt megértő voltam Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban. Magam is úgy láttam, hogy ronda karaktergyilkosság áldozata lett, és hogy a FIDESZ későbbi ámokfutásához képest az ő demokratikus elköteleződését nem lehetett kétségbe vonni. Az öszödi beszédet is olyan dolognak tartottam, amiben a szembenézés és a megálljt parancsolás volt a fő motívum és olyan dolgokat mondott ki, amit mindenki tudott és amiket aztán 10-szer, 100-szor erősebben folytattak a Fideszben.  Ugyanakkor az is igaz, hogy én is hebrencsnek, szélkakasszerűen forgónak, megbízhatatlannak és alkalmatlannak találtam. De nem annak a démoni alkatnak, amivé beállították.  A DK engem sose mozgatott meg, nem értettem miért kell neki visszajönni, de nem volt bennem harag vele szemben, pusztán hiábavalónak, eleve vesztes vállalkozásnak tartottam pont őrá új pártot építeni. Aztán ahogy a DK egyre inkább tűnt egy a Munkáspártra emlékeztető nyugdíjasklubnak azt gondoltam, hogy kb. ugyanaz is fog történ...

 A  rövid válasz: mert nem Magyar Péter számít. Képzeljük el az egész történetet úgy, hogy nincs 30%-nyi szavazó mögötte? Hogy senki nem megy ki a rendezvényeire az országjárásakor, vagy kb. annyian mennek ki mint a DK-hoz Salgótarjánban. Ha nincs minden interjújának és még a nélküle, de róla szóló beszélgetéseknek is százezres nézettsége hónapokig.  Magyar Péter mindkét szcenárióban ugyanaz az ember. Ő semmit nem változott. Övcsattal, hisztérikusan beülve a hátsó ülésre, délelőtt pátosszal középiskolás verseket szavalva, este pedig nála 20 évvel fiatalabb lányok lába között átcsúszva a tánctéren.  forrás: 24.hu - Mohos Márton Ha nem lenne neki ez a hirtelen népszerűsége akkor látnánk egy hisztis NER-est, akit elhajtottak a kondértól és akinek nem jött be az a próbálkozása, hogy sértődöttségében/felháborodásában hirtelen a rendszer ellenzéke akar lenni. De bejött neki. A személyétől szinte teljesen függetlenül. A meglévő elégedettlenség az, a FIDESZ iránt érzett tehe...