...és még annyit, hogy...

Azt hiszem ez egy ilyen posztmodern jelenség lehet. Ha a woke genderfluid akkor a Fidesz és Donald Turmp valóságfluid. Mindkettőnek az a lényege, hogy korábban szilárdnak hitt kategóriák válnak folyékonnyá. A modernitás korában reggel felkelsz és bemész dolgozni. Ha akarsz, ha nem.  A posztmodern korban minden reggel újra kitalálhatod magad és újrateremtheted a világot. A szabadság és felelősség potméterén nagyon erősen a szabadság felé mozdul el a beállító gomb. A szilárd keretek korlátozzák a szabad mozgást, fel kell, fel kellett hát oldani őket.  Én amikor egyetemista koromban ezekről először olvastam, akkor azt gondoltam, hogy ez egy ilyen utópisztikus szociológiai okoskodás. Mármint a posztmodern. De lehet inkább csak féltem tőle, mert végiggondolva soha nem oda lyukadtam ki, hogy ez hú de jó lesz.  Az első gondolata az ugyanis az embernek, hogy ezzel a végtelenre állított szabadság potméterrel az a nagy probléma, hogy előbb utóbb (és inkább előbb) bejön majd a valóság az ablakon.

Olvasom a minap, hogy a magyar vízügyi hatóságok kiadtak egy közleményt, hogy a szakembereik, szakértőik védelmében levették a kommentelési lehetőséget az oldalaikról, mert elárasztotta őket a számonkérés áradat. Ha jól értettem valami olyasmiről volt szó, hogy "most jön az ár, nyáron meg szárazság volt, itt a nagy lehetőség összegyűjteni a vizet a jövő nyárra".  A hatóságok azt is megjegyzik, hogy tisztában vannak a megoldásokkal, rendelkezésükre áll a tudás és a szakember gárda, a lehetőségeik korlátai között, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legtöbb vizet megfogják az országban. Valami ilyesmi, nem pontosan idézem, mert nincs időm visszakeresni a posztot.   Valahol a felszínen értem, hogy nagyon idegesítő lehet, hogy az egyszeri kommentelő megnéz három " őseink tudták, hogyan kell a természettel együtt élni " Youtube videót (és ezek sokkal hamarabb ugranak fel, mint bármelyik mai vízügyi szakember kommunikációja) és már bekommenteli a vízügynek,

Már két és fél éve tart az ukrajnai háború, de eddig én még nem vettem rá maga, hogy cenzorálatlan Telegram csatornákon harctéri videókat nézzek. A hírekben követem az eseményeket, olvasok, nézek elemzéseket, olykor katonaiakat is és a Youtube-on szoktam látni dokumentumfilmeket vagy rövid, gondosan megvágott felvételeket.  Most azonban, talán a Telegram vezetőjének letartóztatása kapcsán először kerestem rá ukrán csatornákra és hát nagyon mellbe vágott. Nyilván önmagában is traumatikus élmény akárcsak nézni véres felvételeket. Létezik ez a fajta másodlagos trauma. Egyszer én rákattintottam egy lefejezős videóra még az ISIS idejéből. Évek múlva és kísértettek a képek. Igaz én horror filmeket se szeretek nézni, mert belémégnek a képek.  A 90-es évek végén, pár évvel a jugoszláv polgárháború után hallottam vagy olvastam valahol, hogy Boszniában videókölcsönzőkben évekig lehetett a pult alól olyan kazettákat/CD-ket kölcsönözni, amin foglyokat kínoznak, embereket feszítenek keresztre. És a

Ha az ember a sajtót olvassa, akkor egyrészt a föld már kétszer leolvadt és doom day-ek sokaságán vagyunk túl a szalagcímekben. Másnap ugyanazzal a lendülettel ugrik fel egy átütő találmány, új energiaforrás, vagy éppen egy olyan hír hogy Norvégiában vagy Kínában (!) már több elektromos autót adtak el/gyártottak, mint hagyományosat.  Akkor most mégis hol állunk? Megsülünk vagy nem sülünk? Elkéstünk vagy jól haladunk? Van-e remény, kezdjek-e vastagabb könyvbe? Hát nézzük meg a nyilvánosan elérhető globális adatokat: A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) számításai szerint a jelenlegi tempóban 2030-ra a világ energia igényének mintegy 30%-t fogjuk tudni megújuló energiával fedezni. Az átállás ma már megkérdőjelezhetetlennek és megállíthatatlannak tekinthető (ez szerintem nagyon fontos!) azonban, ahhoz hogy a 2050-re kitűzött párizsi klímacélok teljesüljenek még a jelenleginél is gyorsabb átállásra van szükség.  Itt én két dolgot tartok nagyon fontosnak: 1. Az egyik az, hogy a "karav

Dolgozom egy vállalkozásfejlesztési projektben a Tallinni Egyetem képviseletében. Grúziában és Ukrajnában segítünk inkubátor programokat fejleszteni hátrányos helyzetű térségekben, fiatalok számára.  Grúziában a hegyek között, kis falvakban és kisebb városokban dolgoznak, Ukrajnában az egész országban de a háború miatt nagyon különleges körülmények között. Mivel nekünk elég sok tapasztalatunk van Észtországban online megoldásokkal és a hátrányos helyzetű térségek illetve hátrányos helyzetű emberek vállalkozási lehetőségeinek fejlesztésére specializálódtunk, minket hívtak meg a projektbe konzultálni és tréninget tartani.  Ebben a minőségemben ülök az online meetingeken.  Lassan 4 éve lesz, hogy Szingapúrban élek és az utóbbi időben kiestem az EUs finanszírozású projektek "romantikus" hangulatából. Nem, mondom a szingapúri finanszírozási rendszer és szabályozás is megéri a pénzét, vannak itt is sajátos történetek, de az a rémálomszerű adminisztrációs teher és bürokratikus szeml

Tölgyesi Péter tenyérbemászónak tűnik Orbán felszopásával a Partizánnak adott legújabb interjújában . Ez a visszatérő szófordulat az interjú alatti komment szekcióban. Érdemes odafigyelni azonban arra, hogy milyen alapokra építve teszi ezt az elemző. Orbán váteszi, látnoki képességekkel való felruházása akkor (lesz) igaz, ha most a nyugati világ egy a Római Birodalomhoz hasonló teljes bukásának küszöbén állunk. A demokratikus kapitalizmus..(azt hiszem ezt a jelzős szerkezetet használja Tölgyesi) mély válságáról beszél, ami már már működésképtelenné, irányíthatatlanná, fenntarthatatlanná tesz nagy és erős országokat, mint Németország, Franciaország, Anglia és mindenekelőtt az Egyesült Államok. És ehhez kántálja az ide illő számokat.  Engedjük meg neki, hogy ő így lássa, így értelmezze a körülöttünk folyó dolgokat, sőt időzzünk el egy kicsit ebben a keretben, mert megérthetjük belőle talán, mind a Trump és mind Orbán jelenségét.  Orbán tényleg láthatóan olyan makacs, kitartó módon szegül

Észt kollégákkal utaztunk pár évvel ezelőtt, és a reptérről egy minibusz vitt be minket a városba. Mi voltunk talán öten, én és négy észt nő, de mellénk beszállt még 3 enyhén kapatos svéd utas is. Jó hangulatukban hamar szóba próbáltak elegyedni és amint kinyitották a szájukat erős alkoholszag lepte be a buszt.  Én a 90-es évek közepén, a kollégiumi évek alatt szinte minden kedden a Podmaniczky utcában lévő Látomás nevű szépemlékű szórakozóhelyet látogattam, ami nevéhez híven tele volt látomás-szerű alakokkal. Csoportársam filozófia szakos barátai 4 nyelven beszéltek de a napi betevőt már akkor sem filozófiával keresték, hanem pornófilmeket szinkronizáltak. A kognitív disszonanciát enyhítendő, vagy hogy rátegyenek még egy lapáttal..aktív törzsvendégek voltak a Látomásban ők is. Az aktív szóra az is utal, hogy egyikőjük erősen foghíjas volt, ami nem annyira dentális betegségnek, mint verekedésnek volt köszönhető. Hát ilyenek voltak azok a 90-es évek, nem kellett nekünk Svédországba menn