...és még annyit, hogy...

Sokan szokták feltenni nekem a kérdést, hogy miféle diktatúra a szingapúri. Most már lassan 4 éve élek itt és magam is, az első naptól kezdve folyamatosan keresem a választ a kérdésre, hogy mégis miféle hely ez?  Ez egy bejegyzéssorozat harmadik része. Az első két rész itt olvasható: 1.  https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is.html 2.  https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is-2.html A korábban elmondottak alapján (a földrajzi helyhez történelmileg nem kötődő, sokféle vallású és etnikumú lakosság) a modern Szingapúr alapítói, élükön Lee Kuan Yew-val nem kulturális és főleg nem vallási alapon képzelték el az új ország együtt tartását. A hatékony kormányzást és a gazdasági fejlődést tették a figyelmük középpontjába.  Itt azért álljunk meg egy pillanatra. Szerintem nincs kormány, amelyik ne ezt mondaná. Hovatovább ne ez lenne létezésének indoka. Valójában azonban a világ vezetői szinte mindenhol valamiféle szakrális jelentőséget tulajdonít

Sokan szokták feltenni nekem a kérdést, hogy miféle diktatúra a szingapúri. Most már lassan 4 éve élek itt és magam is, az első naptól kezdve folyamatosan keresem a választ a kérdésre, hogy mégis miféle hely ez?  Ez egy bejegyzéssorozat második része. Az első rész itt olvasható: https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is.html A második világháború éveiben Szingapúr japán megszállás alatt volt. A japán propaganda a nyugati kolonizáció alóli felszabadulásként próbálta keretezni az eseményeket, de valójában egy nagyon brutális elnyomásban volt a többnyire kínai etnikumú szingapúriaknak része. Japán már évekkel a világháború kitörése előtt háborúban állt kínával és a szingapúri kínaiak értelemszerűen inkább kínát támogatták. Nem csak a véleményükkel, hanem anyagiakkal is.  A japánok ezt nem felejtették el, hosszú listáik voltak, akiket egyenként levadásztak, de több tízezer embert az utcáról elhurcolva a tengerparton végeztek ki, pusztán mert kínaiak voltak.  Lee Kua

Sokan szokták feltenni nekem a kérdést, hogy miféle diktatúra a szingapúri. Most már lassan 4 éve élek itt és magam is, az első naptól kezdve folyamatosan keresem a választ a kérdésre, hogy mégis miféle hely ez? És időközönként megpróbálok rá válaszolni. Mindig mást, ahogy, vagyis ahol éppen tartok. Én 18 évet éltem a Kádár rendszerben, ezért eleinte azt mondtam (magamnak és másoknak is), hogy Szingapúr olyan mintha a Kádár rendszer sikerült volna. Mármint gazdaságilag....legalább. Hogy képzeljük el, hogy az 1968-as új gazdasági mechanizmus bejön, 56 élménye távolodik, évről évre jobban élnek az emberek, a vályogviskók kádárkockára vagy jobb helyeken két-három szintes családi házakra cserélődnek a valaha 3 millió koldus országában táncdalfesztivált vagy Ki mit tud?-ot nézni sietnek haza az emberek a hálószerű bevásárlótáskáikkal lakótelepi lakásaikba. Már befizettek a ladára, nyáron meg kapnak beutalót Akaliba. Mindeközben vonalas egypártrendszer van, szürke öltönyös pártfunkcionáriuso

Egyre nehezebben viselem az értelmiség megnyilvánulásait Magyarországon. Elég sokat írtam már korábban arról, hogy az én élményem az otthoni értelmiségi közeggel a "nem cselekvő értelmiségi"-ként írható le leginkább. És érdekes módon ez jobb és baloldalon tökéletesen ugyanaz csak az intézményeik meg a szavajárásuk más.  Jobboldoldai értelmiségiek általában egy kenetteljes (népi, nemzeti, esetleg vallásos) ködbe burkolóznak, míg a baloldaliak vagy elméletieskednek vagy a jelent meghaladva két (általában soha be nem következő) rendszerrel előrébb gondolkodnak. Náluk ez a látszólagos progresszió ad felmentést a cselekvés alól, az jobboldali értelmiségi már felmentést se kér, ő alapból sértve érzi magát. Nemzetileg, esetleg osztály jelleggel. Mindkét értelmiségi holdudvar nagyon fontos velerájóra a kierekesztés. Mint az orvos írása, szigorúan latin, csak a (szintén beavatott) patikusok által dekódolható, az egyszerű halandó ne értse, semmi köze hozzá, ő csak átéli a betegséget. E

Azt hiszem ez egy ilyen posztmodern jelenség lehet. Ha a woke genderfluid akkor a Fidesz és Donald Turmp valóságfluid. Mindkettőnek az a lényege, hogy korábban szilárdnak hitt kategóriák válnak folyékonnyá. A modernitás korában reggel felkelsz és bemész dolgozni. Ha akarsz, ha nem.  A posztmodern korban minden reggel újra kitalálhatod magad és újrateremtheted a világot. A szabadság és felelősség potméterén nagyon erősen a szabadság felé mozdul el a beállító gomb. A szilárd keretek korlátozzák a szabad mozgást, fel kell, fel kellett hát oldani őket.  Én amikor egyetemista koromban ezekről először olvastam, akkor azt gondoltam, hogy ez egy ilyen utópisztikus szociológiai okoskodás. Mármint a posztmodern. De lehet inkább csak féltem tőle, mert végiggondolva soha nem oda lyukadtam ki, hogy ez hú de jó lesz.  Az első gondolata az ugyanis az embernek, hogy ezzel a végtelenre állított szabadság potméterrel az a nagy probléma, hogy előbb utóbb (és inkább előbb) bejön majd a valóság az ablakon.

Olvasom a minap, hogy a magyar vízügyi hatóságok kiadtak egy közleményt, hogy a szakembereik, szakértőik védelmében levették a kommentelési lehetőséget az oldalaikról, mert elárasztotta őket a számonkérés áradat. Ha jól értettem valami olyasmiről volt szó, hogy "most jön az ár, nyáron meg szárazság volt, itt a nagy lehetőség összegyűjteni a vizet a jövő nyárra".  A hatóságok azt is megjegyzik, hogy tisztában vannak a megoldásokkal, rendelkezésükre áll a tudás és a szakember gárda, a lehetőségeik korlátai között, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legtöbb vizet megfogják az országban. Valami ilyesmi, nem pontosan idézem, mert nincs időm visszakeresni a posztot.   Valahol a felszínen értem, hogy nagyon idegesítő lehet, hogy az egyszeri kommentelő megnéz három " őseink tudták, hogyan kell a természettel együtt élni " Youtube videót (és ezek sokkal hamarabb ugranak fel, mint bármelyik mai vízügyi szakember kommunikációja) és már bekommenteli a vízügynek,

Már két és fél éve tart az ukrajnai háború, de eddig én még nem vettem rá maga, hogy cenzorálatlan Telegram csatornákon harctéri videókat nézzek. A hírekben követem az eseményeket, olvasok, nézek elemzéseket, olykor katonaiakat is és a Youtube-on szoktam látni dokumentumfilmeket vagy rövid, gondosan megvágott felvételeket.  Most azonban, talán a Telegram vezetőjének letartóztatása kapcsán először kerestem rá ukrán csatornákra és hát nagyon mellbe vágott. Nyilván önmagában is traumatikus élmény akárcsak nézni véres felvételeket. Létezik ez a fajta másodlagos trauma. Egyszer én rákattintottam egy lefejezős videóra még az ISIS idejéből. Évek múlva és kísértettek a képek. Igaz én horror filmeket se szeretek nézni, mert belémégnek a képek.  A 90-es évek végén, pár évvel a jugoszláv polgárháború után hallottam vagy olvastam valahol, hogy Boszniában videókölcsönzőkben évekig lehetett a pult alól olyan kazettákat/CD-ket kölcsönözni, amin foglyokat kínoznak, embereket feszítenek keresztre. És a